Családszervezetek a családbarát Magyarországért!

Létrehozva: 2018-01-29 17:24:25

A Fiatal Családosok Klubja kezdeményezésére gyűltek össze január 26-án a magyarországi családszervezetek képviselői, hogy megvitassák terveiket, elképzeléseiket, melyeket a Családok Évéhez kapcsolódva szeretnének megvalósítani.

Az összejövetelen részt vett Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy a kormány igyekszik anyagilag és erkölcsileg is minél több civil kezdeményezést felkarolni, hiszen a Családok évének épp az a célja, hogy az ország minden szegletében, sőt az egész Kárpát-medencében megtapasztalhassák az emberek, hogy egy családbarát ország épül.

Király Nóra, a Ficsak alapítója beszámolt arról, hogy szervezetük a mozgás és a szabadidő hasznos eltöltésének fontosságára hívja fel a családok figyelmét a február 3-án, Dunakszein megrendezésre kerülő Jégmajálison, de akciókkal készülnek a házasság hete kapcsán és nőnapi konferenciát is szerveznek márciusban.

Kutasi Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese elmondta, a családok évében szeretnék bővíteni a nagycsaládos kártyával igénybe vehető kedvezmények listáját, tartanak gyermekjogi konferenciák, és workshopokat, amelyeken életviteli tanácsokkal látják el a nagycsaládosokat, valamint idén is kiosztják a családbarát önkormányzat díjukat.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködés a családszervezetek között, adminisztratív kérdésekben is sokszor egyeztetnek, és közös programokat is rendszeresen megvalósítanak.

Idén három kiemelt programmal készülnek: március 11-én szeretnék felállítani az egyszerre felemelt gyerekek világrekordját, Babára várva címmel meddőségi roadshow szerveznek, valamint kibővített formában, több helyszínen folytatják a Család és karrier előadássorozatukat.

Az egyeztetésen mások mellett részt vett a Férfiak Klubja, a Szülők Háza Alapítvány, a Magyar Női Unió, a Ringató, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, az Anyák az Anyákért Alapítvány, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és az Egyedülálló Szülők Klubja.