Új örökbefogadási felkészítés a felelősségteljes döntésért

Létrehozva: 2018-03-19 08:37:57

2018. január 1-jétől megváltozott tananyag szerint, hosszabb időkeretben zajlanak az örökbefogadó szülőket felkészítő tanfolyamok annak érdekében, hogy az örökbefogadás megalapozott ismeretek alapján, megfontolt döntés eredményeképp jöjjön létre, így biztosítva a gyermekek családban való, kiegyensúlyozott körülmények között történő nevelkedését. A változtatásokat többek között az is indokolta, hogy érzékenyítsék az örökbefogadókat a nagyobbacska, a roma vagy az egészségi problémával kűzdő gyerekek elfogadására, illetve hogy kisebb arányban fordulhasson elő az a komoly lelki sérülésekkel járó helyzet, hogy az örökbefogadók meggondolják magukat és visszaadják a befogadott gyermeket.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. "Családbarát ország" kiemelt projektje részeként megvalósult tananyagfejlesztést követően került sor annak a 99, az örökbefogadás területén dolgozó szakembernek (szociális munkások, pedagógusok, pszichológusok, örökbefogadási tanácsadók) a képzésére, akik a 20 órás tanfolyam (képzők képzése) elvégzését követően jogosulttá váltak az örökbefogadási szándékkal érkezők (és az előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálaton eredményesen résztvevők) hatékony felkészítésére.

A szabályozás szerint a tanfolyam elvégzése minden örökbefogadó számára (házaspár esetén mindkét félnek) kötelező, ugyanakkor újabb gyermek örökbefogadása esetén nem szükséges azt újra elvégezni és vizsga sincs a tanfolyam végén.

A trénerek által vezetett, új 40 órás (korábban 21 órás volt) felkészítő tanfolyam kiemelt figyelmet fordít az önismereti elemekre, a konfliktuskezelési technikák elsajátítására, melyek mind az örökbefogadás eredményességét szolgálják. Olyan fontos kérdések merülnek itt fel, melyek a vér szerinti gyermekek nevelésekor nem kerülnek elő. Mi számít, a gének vagy a nevelés? Hogyan mondjuk el a gyermeknek, hogy örökbefogadott? Hogy kezeljük a környezet reakcióit?

A kibővített tematikában hangsúlyosan szerepelnek olyan kérdések, mint a roma vagy bizonytalan származás kezelése, a testvérek és egészségi problémával kűzdő gyerekek örökbefogadásának sajátosságai. A korábbinál több szituációs játék és estettanulmány is beépítésre került a tananyagba. A tanfolyam azért is hasznos, mert olyanokkal találkozhat a résztvevő, akik vele hasonló élethelyzetben, hasonlóan fontos döntés előtt állnak.

Az örökbefogadás menetének részletes szabályairól itt Örökbefogadás szabályai olvashat.