Nemzetközi családkongresszust tartott a NOE

Létrehozva: 2018-07-16 11:11:15

Július 10-15. között zajlott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete IX. Családkongresszusa, Veszprémben. A NOE főtitkára, Kardosné Gyurkó Katalin szerint az összejövetel célja a családok testi, lelki, szellemi felüdülésének szolgálata volt.

A nemzetközi rendezvény nyitónapján Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt arról, hogy egész Európában alacsony a gyermekvállalási kedv, ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk a fiatalokra, a családokra, s olyan modellben gondolkozzunk, amelynek eredményeként megőrizzük és gyarapítjuk nemzeti kincsünket, a családot. Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban 100 családban 160 gyermek, Magyarországon pedig 150 gyermek születik átlagosan, ami elmarad a kívánatos 200-as átlagtól. Szavai szerint a kongresszus jelmondatául választott "kincsünk a család" jelmondat jól mutatja, hogy felülmúlhatatlan értékről van szó. Hangsúlyozta: ezt az értéket nem elég csodálni, védeni kell, hiszen el is lehet herdálni. Fontosnak nevezte, hogy családközpontú legyen az ország, "e cél eléréséért a kormány együtt dolgozik a családszervezetekkel".

Előadását követően Novák Katalin Pro Familiis díjat adott át Anna Záborská szlovák európai parlamenti (EP) képviselőnek. A kereszténydemokrata politikust a családok érdekében végzett tevékenységéért, valamint a családok jövőjét érintő konferenciák szervezéséért díjazta az emberi erőforrások minisztere.

A vasárnapig tartó konferencia szakmai előadásokkal, családi és gyermekprogramokkal folytatódott, szó volt a magánélet lehetőségeiről a nagycsaládban, illetve arról, hogy a szülők mit tanulhatnak a gyerekektől.

Magyarországon százezer olyan család él, ahol három vagy több gyermeket nevelnek, a NOE-nak mintegy 12 ezer nagycsalád a tagja.