Húszmilliárd forint bölcsődei fejlesztésekre

Létrehozva: 2018-07-26 23:18:44

2018-ban 20 milliárd forinttal támogatja a kormány az új bölcsődei férőhelyek létrehozását, s ennek köszönhetően mintegy 3-4 ezer új férőhely jöhet létre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, hogy a keretösszegre háromféle úton pályázhatnak majd az önkormányzatok, valamint az egyházi és civil fenntartók.

A Pest megyére koncentráló 4,5 milliárd forintos, hazai forrású kiírás már megjelent, a pályázatokat szeptember 10-től nyújthatják be az önkormányzatok. Hagyományos bölcsőde építése vagy bővítése esetén 60 és 400 millió, meglévő önkormányzati ingatlan átalakítására 10 és 100 millió forint közötti összeget lehet igényelni. Mini bölcsőde építése, bővítése esetén 3-50 millió forintra lehet pályázni.

Novák Katalin arról is tájékoztatott, hogy még nyáron megjelenik egy másik, szintén hazai forrású, 4,5 milliárd keretösszegű kiírás is, melyre az egész országból jelentkezhetnek önkormányzatok új bölcsőde vagy mini bölcsőde létrehozására.

Szeptemberben fél milliárd forint keretösszegre az egyházi és civil fenntartók pályázhatnak a közép-magyarországi régióban mini bölcsőde létrehozására, munkahelyi bölcsődeék kialakítására.

A területi operatív program keretében további 10 milliárd forint összegű keretből valósulnak meg bővítések országszerte.

A kormányzat elkötelezett a bölcsődei férőhelybővítés mellett, mert a fejlett bölcsődei hálózat hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok bátrabban merjenek családot alapítani.

További híreink