Elsős gyerekeket lát vendégül a Fővárosi Nagycirkusz

Létrehozva: 2018-09-06 10:08:45

Szerdától péntekig mintegy ötezer általános iskolást fogad a Fővárosi Nagycirkusz Repülőiskola című előadásán. Az Elsősök Csodaországban című program a cirkuszművészet eszközeivel segít eligazodni a kicsiknek új, iskolai világukban. A rendhagyó foglalkozás elsősorban abban segíti a gyerekeket, hogy könnyebben tudjanak egymással barátkozni, kapcsolatot teremteni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Jövő Cirkusza Alapítvány közreműködéseként létrejött eseményt hagyományteremtő céllal hívták életre a Családok évében.  Ahogy Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár fogalmazott „fontos, hogy a gyerekeket nevelő szülők és pedagógusok jó munkakörülmények között, vidáman indítsák a tanévet” – ebben is segítséget jelent a különleges, elsősöknek dedikált előadáson való részvétel.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)

További híreink